Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fiatal vagyok még kurvának..

Brigi vagyok, bölcsész vagyok (leszek), kurva vagyok. Miért? Mert nincs más, erre adtam a fejem, tuti megbánom még, de egyelőre még nem vagyok padlón.. muszáj kiírnom magamból a sok szennyet, mert érzem hogy felőröl.. Erről fog szólni a blogom, remélem, aki idetéved, nem ítél el azonnal

Linkblog

2017.10.25. 12:06 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Házinyuszi

2014.10.19. 19:14 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Rohadtul elegem volt a mai napból már! Péntek délután van, nem tudok úgy tenni, mintha ne látnám, ahogy az összes kollégám sietve pakol és indul hazafelé, vidáman, jópofizva, egyesek meg szabadkozva búcsúzkodnak tőlem és vágnak neki a hétvégének, az egyik csaj még vihorászik is, mondván: egy óra múlva már úton lesz az aktuális kanjával valami wellness-hotelbe.. ahol szerinte ki sem fognak mozdulni a szobából és az ágyból. Mekkora egy álszent ribi! Kb a fél épületnek megvolt már..

Bár most nekem sincs, akihez hűségesnek kellene lennem.

Ettől függetlenül nem zsonganak körülöttem a pasik, egy kedves ismerősöm szerint “túl okos vagyok és ez megrémíti a férfiakat, akik nem szeretik a komplikált dolgokat”. Hát nem tudom, most nem érzem valami okosnak magam, a főnöknőm kaján vigyorral az arcán 10 perccel ezelőtt jelentette be, hogy ma nem mehetek el korábban, mint a többiek, mert egyszer, még 3 hónapja elkértem magam pár órával előbb és most muszáj lecsúsztatnom, mert a munkaügyön külön rászóltak.. Remek, produktív munkát fogok, végezni, érzem:)

Még szerencse, hogy bepakoltam a kicsi Macbookomat, legalább tudok bentről Facebookozni, rajtam nem fogtok ki, cél a túlélés, igazi #badass csaj vagyok:D

Hm, péntek délután fél öt és nincs senki normális online? Persze, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen.. Ebben a másodpercben bejövő üzenet tűnt a levelesládámban, feladója: M.

“Előbb láttam hazamenni a kollégáidat, de Téged még nem, hogyhogy, még dolgozol?”

M. egy érdekes pasi, távolságtartó, ugyanakkor velem mindig kedves, figyelmes - bár terjengenek róla eléggé durva pletykák, de ezeket sosem láttam igazoltnak:) Néha levelezünk, kiadjuk a feszültséget, szidjuk a kollégákat vagy csak szimplán hülyéskedünk egy kicsit. Tökjó, hogy írt, nem is gondoltam volna, hogy ő is bent van még, teljesen más osztályon, bár egy épületben dolgozunk. Legalább van kinek panaszkodjak:) Válaszoltam, erre nem ír. 

Eltelik 2 perc, 5, 10.. már épp gondolatban elküldtem volna melegebb éghajlatra, erre új levél érkezett. M. írt:

“Képzeld, mosdóból visszafelé ittam egy kávét, majd elmentem a csokiautomatához, majd vissza és csak itt vettem észre, hogy végig le volt húzva a sliccem. Persze nem vettem reggel boxert, úgyhogy kvázi bárki beláthatott volna - de az épület annyira kihalt, hogy akár meztelenül is rohangászhatnánk, ha gondolod:)”

Elkerekedett a szemem. Ez a pasi nem normális!:) Mondjuk pont ezt bírom benne, hogy nem fél kimondani, amire gondol, nem köntörfalaz. Bár eddig ennyire intim jellegű dolgokról nem esett még szó, továbbá érzem a leveléből, hogy színtiszta provokáció, de péntek délután lévén - minden mindegy alapon- válaszoltam neki:

“Ugyan, hideg van, még nem kapcsolták be a fűtést. Nincs bajom a meztelenkedéssel, sőt azzal sem, ha egy pasi nem hord boxert, de a sliccét hadd én húzzam már le neki;)”

Bezzeg a válaszára most alig kellett várnom, talán csak 1 percet:) Persze nem mondom, hogy nem frissítettem 10 másodpercenként a mailboxomon:D

“Te az enyémet bárhol, bármikor.. de mint tudjuk, te nyuszi vagy ilyesmihez:)”

És tovább provokál! Mondjuk fülig ér a szám, de benne vagyok a játékban. Na nem mondom, hogy régebben nem játszadoztam már el azzal a gondolattal, amit -nagy levegőt véve- gyorsan leírtam és katt a Küldés-gombra, nehogy visszaszívhassam:

“Oké, én ráérek akár most is….”

Új rekord - kb. 10 másodperc múlva jött a válasz: 

“Férfimosdó, 2. emelet, bal szélső fülke, 5 perc múlva, ha mersz..”

A szívem a torkomban dobogott. Ez mostmár nem játék, vajon komolyan gondolja? Bizony van még kb 4 percem és ahogy érzem, a puncim eszméletlen nedves attól a gondolattól, hogy itt a lehetőség, hogy olyasmi történjen, amiről néha idebent fantáziálgatok, miközben úgy teszek, mintha dolgoznék, belemélyedve a képernyőbe..

Megköszörülöm a torkom és lassan felállok a székből, zárolom a gépem, lecsukom a laptopom és körülnézek a kihalt irodában. 3 perc. Itt bizony nem kell senki előtt megjátszanom magam, hogy hová indulok épp.. Megigazítom a nadrágom, a felsőmet, gyors pillantás a táskámban lévő sminktükörre. 2 perc. Még a végén elkések!:)

Kilépek a folyosóra. Vajon tényleg ott lesz? Vagy pont most ír levelet, hogy csak viccelt, reméli, hogy én is? Mindegy, mostmár nem fordulok vissza, lesz, ami lesz..

Lift. 1 perc. Bezzeg máskor milyen gyorsan itt van.. Második emelet, pár másodpercre komolyan elgondolkozom, hogy hol lehet a férfimosdó - bár logikus, hogy a nőivel szemben:D Hiába, természetes szőke vagyok, bár jól leplezem - de a hajfesték néha kevés ehhez:)

Hirtelen beugrik, hogy jópár éve nem jártam már férfi wc-ben. Na nem mintha hiányozna a dolog:D de ahogy belépek, rögtön látom a leoltott világítás miatt, hogy egyedül a bal szélső ajtó alól szűrődik ki némi fény.. határozott léptekkel odasietek, az ajtó kinyílik előttem. Belépek a viszonylag tágas fülkébe, nem merek a szemébe nézni, pedig ő keresi a tekintetem, majd megszólal:

“Tudtam, hogy jössz.”

Ránézek, biztatóan elmosolyodik, belülről bezárja a fülke ajtaját. Nem merek megszólalni.. inkább a villanykapcsoló után nyúlok, de ő elkapja a kezem és nekinyom a falnak, testével az enyémnek feszül és a fülembe súgja: “Nem kapcsolod le, látni akarlak közben..” Majd vadul megcsókolja a nyakam, érzem a vágyát, ahogy csípőjét is nekem nyomja.. Mondjuk nehéz lenne nem érezni, a elmesélt történeteiből sejthető volt, hogy mi vár rám.. közben már az ajkaimat csókolja, egyik kezével a felsőm alá nyúl, a melltartóm kapcsait gyakorlott mozdulatokkal oldja el.. másik kezével egyből a melleimre tapad, gyengéden, mégis határozott mozdulatokkal kényezteti őket, mellbimbóimon érezheti, mennyire tetszik nekem ez a helyzet..

Hogy én se legyek tétlen, farmerjéhez, sliccéhez nyúlok, érzem, hogy a nadrág anyagán keresztül is milyen kemény és forró a farka, már szabadulna a fogságából. Ezen segíthetek:) Lassan kivonom magam öleléséből és térdre ereszkedem, övét kicsatolva segít nekem, hogy végre ajkaim között érezzem férfiasságát.. Nadrágját bokájáig tolom, merev farka ott ágaskodik az arcom előtt, felnézek rá, látom rajta, mennyire vágyik rá, hogy végre beszívjam a számba.. megmarkolom, nagyon vastag van neki.. végignyalom alulról, egyenesen a makkjáig, mikor megérzem, hogy mindkét keze a tarkómra simul, gyengéden, de mégis határozottan nyomja rá a fejemet a farkára, engedelmesen szétnyitom ajkaimat és hagyom, hogy irányítson..

Folyt. köv..:)

Gyermekkori barátnőmmel

2014.04.01. 19:19 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Egy kellemes kötelességemnek kell most eleget tennem, ugyanis a barátnőm, Kim megígértette velem, hogy leírom annak az estének, éjszakának a rövid történetét, amikoris, mint előzőleg utaltam rá, durván összegabalyodtunk. Tetszik neki, ahogy írok, ideje hogy a kedvére tegyek azzal is, amiről ez a bejegyzésem fog szólni..

Szóval Kimről azt kell tudnotok, hogy sokáig a legjobb barátnőmnek tartottam, mindent megoszthattam Vele, legyen szó a szüleimről, pasikról, ruhákról:) Átlagos-vékony testalkatú, hosszú, sőt, nagyon hosszú fekete hajú lány.. a haja még az enyémnél is hosszabb volt és rém büszke volt rá:) Sokszor egész délutánokat töltött nálunk és egymás haját keféltük, fontuk, csavartuk:) Szóval sülve-főve együtt voltunk, iskola után együtt csavarogtunk, vagy csak ültünk egy padon és álmodoztunk. Aztán eltávolodtunk, fizikailag is, ő külföldre ment továbbtanulni, én meg Pestre kerültem. Eleinte naponta-kétnaponta maileztünk, majd hetente, végül jó, ha havonta váltottunk egy-két kicsit kínosabb hangvételű levelet sablonos kérdésekkel és válaszokkal. Hiányzott a “régi” Kim, de úgy voltam vele, én biztos nem hiányzom neki, azért nem ír sűrűbben. Aztán ez az érzés elhalványodott, majd mikor a facebook-on ismerősnek jelölt, már szinte rutinból igazoltam vissza: Igen, ismerem. 

Furcsa volt a helyzet, mindketten tudtuk, hogy megszegtük az ígéretünket, amit kamaszként tettünk egymásnak: öribarik maradunk, bárhogy is lesz. Ezért, amikor pár hete megzizzent a mobilomon a facebook-értesítés, hogy írt, a gyomrom rendesen összeszorult. 

-Szia B, ezeréve, mi van veled?:)

Szó szót követett, hülyéskedtünk, mint rég, faggatózás, tiszteletkörök letudva. Én mondjuk nem kérdezgettem őt pasikról, hiszen anno, tiniként sosem ő sosem mesélt rajongva fiúkról, általában csak engem hallgatott. Félszegségét azzal magyaráztam akkor magamnak, hogy ha lehet, neki még nálam is zűrösebbek voltak az otthoni körülményei, faterja miatt hajtott el mindenkit, aki kicsit is érdeklődött iránta, majd amint lehetett, ő is dobbantott onnan. Bár bevallom, még azt is gondoltam, hogy leszbikus és a lányok tetszenek neki:) De mivel barátnők voltunk, nem zavart volna, ha bevallja.. de sosem kérdeztem rá. 

Nagy örömmel mesélte életének addigi állomásait, kiderült, hogy mégsem leszbi:) párkapcsolatok alakultak és múltak, jelenleg szeretője van (pasi:P) és hogy igazából tökboldog, csak én hiányoztam neki, de piszkosul. Éééés hogy van egy nagy híre: nemsokára, egy egész hónapra hazalátogat:)

Én próbáltam kitérő válaszokat adni a faggatózó kérdéseire, hogy mit csinálok, fiúk, stb. Végülis nem hazudtam, csak az igazság felét mondtam el neki: nincs párkapcsolatom most és nem is szeretnék, meg hogy pultosként dolgozom a belvárosban, ami eléggé kikészít (és ugye roppant sztereotip dolog, hello, elte-btk:D)..

Szóval március, helló, már vártalak:) A munkahelyemen találkoztunk, zárás előtt.. direkt így időzítettünk, mert másnap szabadnapos voltam, ő meg ráért egész nap:) Gyorsan elbúcsúztam a kollégáktól, majd villamosra szálltunk Kimmel. Közben be nem állt a szája, mesélt, sztorizgatott.. hát, ez a csaj biza kivirult:) Jót tett neki a külföld, a távolság.. furcsa volt, miközben hülyéskedtünk ott, a 4-6-oson, meg-megfogta a karom, a könyököm, a csuklóm. Régen kínosan került minden érintést, még akkor is, mikor a hajával foglalatoskodtam vagy ruhákat próbáltunk.

Hazaértünk, én alig vártam már, hogy lezuhanyozhassak, ő közben kényelembe helyezte magát, kibontottam az ajándék vodkáját:) Gyors zuhi, köntös, majd belibbentem a szobába. Hopp. Kim a laptopom előtt ül. Kopp.

Bár megtöröltem magam zuhanyzás után, hirtelen újra csurom víz lettem: nem töröltem böngészési előzményeket! A gépem tele van mindenféle olyan weboldallal, amik miatt magyarázkodnom kell majd.. és sok közülük kimagyarázhatatlan. Ilyen hülye hibát hogy követhettem el? Még az édesanyám látogatásakor is töröltem ezt, pedig ő még smst sem tud magától írni, nem hogy a gépemet kezelje…

Meghallhatta, hogy kijöttem a fürdőszobából, megfordult a széken ülve, arcán a szokásos Kim-es vigyor:D

“Szia Masniiii, épp a blogod olvasgatom, tetszik!”:)

Na igen, erre hogy is lehet reagálni? Zavaromban a föld alá tudtam volna süllyedni, holott tudtam, ő az egyetlen, aki megérthet. Mégis előtte voltam a legnagyobb zavarban azok közül, akiknek eddig meséltem a “másodállásomról”. Szerencsére ismert, tudta, hogy bátorításra van szükségem, hogy magamtól meséljek, így rögtön faggatni kezdett: hogy bírom, mi volt eddig a legperverzebb dolog, amit kértek tőlem, én néztem-e már pasit “úgy”, szexelek-e vendégekkel a magánéletemben..

Látszott rajta (főleg a szeme csillogásán, bocs Kim, de ez mindig árulkodik Nálad), hogy egyre kíváncsibb, érdekli a dolog. Bezzeg régen még a csók témáját is kerültük, most meg nem győzött rámkontrázni, hogy bezzeg ő még nálam is jobban imád szopni:D (öö.. erről nem vagyok ám meggyőződve..)

Szóval a hangulat már így is emelkedett volt, ráadásul meleg is volt a lakásban.. meg a vodka is rásegített, egyszercsak azon kaptam magam, hogy ott ülünk az ágyamon, rajtam köntös, rajta bugyi és az egyik pólóm.. és cirógatja a karomat, én meg hiába küzdök a libabőrrel:) ő észreveszi ezt, vak is lenne, ha nem tenné. Mondjuk gyűlölöm, de néha annyira könnyen libabőrös leszek, pl. kapaszkodom a buszon és véletlen a karomhoz ér valaki, stb:D

Kim egyszercsak lehajol és egy gyengéd puszit nyom a felkaromra. Nekem végem! Mozdulni se merek, pedig érzem a hajának az illatát.. legszívesebben beletúrnék és magamhoz ölelném.. de basszus, a legjobb barátnőmről van szó, még mindig lehet, hogy csak hülyéskedik!

Pedig nem, érzem az apró puszikat, amik felfelé kúsznak a karomon, egészen a vállamig.. majd keresi a tekintetem, én is az övét, hogy némi bátorságot kölcsönözzek belőle. Rámmosolyog, mi mást is tehetne.. óvatosan én is mosolyra húzom az ajkaimat, erre azon kapom őt, hogy az ajkai az enyémre tapadnak, érzem Kim meleg és nedves csókját, a vodka halovány ízével.. erre meglépem azt, amit az előbb nem mertem: beletúrok a hajába és szenvedéllyel visszacsókolok, immár keresve a nyelvét. Na nem kell sokáig keresnem:) 

Azon kapom magam, hogy küzdünk egymással, játékosan, hogy melyikünk is legyen határozottabb, melyikünk döntse le vízszintesbe a másikat. Itt már nem hagytam magam:) Be akartam bizonyítani neki, hogy én már nem az a Brigi vagyok, akit ismert, bátor vagyok, az a lány, aki a blogján pasik százait szédíti a testével. Fölé kerekedek, ő hagyja magát, hanyatt fekszik, ám a pólót már magától húzza fel, egészen a nyakáig. Szinte kívülről látom magam, magunkat, ahogy ráhajolok a melleire, közben kacér pillantással nyugtázom, hogy ő bizony csukott szemmel élvezi ténykedéseimet, nedves ajkai még csillognak a csókjaink után..

Miközben fogaimmal óvatosan karcolgatom a mellbimbóját, néha beszívom a számba.. nincsenek nagy mellei, már kiskorunkban is feltűnt, hogy tisztára olyanok, mint az enyéim:) Így különösen érdekes és egyben izgató nyalogatni, csókolgatni őket, mintha magamat kényeztetném - persze közben figyelem a hatást, mert én őrületesen nedves vagyok, érzem, hogy combomon, belül csiklandoz már a nedvességem, muszáj néha összeszorítanom őket, puncim már követelné a jussát. Hát igen, normális esetben már rég a csiklómon lennének már az ujjaim, de ez most Kimről szól, meg amúgyis foglalt mindkét kezem: egyikkel a mellét markolászom, egyre határozottabban, másikat a combjai találkozására tapasztom. Ő, ha lehet, még nedvesebb, mint én! 

A bugyiját nem is veszem le, egyből bebújok ujjaimmal alá, forró hüvelyébe hatolva.. nem bírom, hogy közben ne csókoljam őt, feljebb húzom magam, az ajkaihoz. Mostmár a maradék ellenérzésem is megszűnt, fekszem mellette a szájára tapadva, a gyermekkori barátnőmnek, miközben bal kezemmel a bugyijában egyre gyorsabban ujjazom. Érzem a légzésén, csípőjén, hogy bizony nem sok kell neki, szinte ő húzza rá magát először az egyik, majd már két ujjamra, mely hüvelyében dörzsöli őt, nedves belülről, forró, teljesen más és mégis hasonló, mint amilyen én vagyok, ő valahogy szűkebb kicsit, érdesebb, szorítja az ujjaimat, miközben behajlítom őket, mintha csak magamat ujjaznám az orgazmusig.. Kinyitja a szemét, szemembe néz, miközben puncijából kihúzva a nedves ujjaimmal a csiklóján kezdtem el körözni, dörzsölve, gyengéden, majd egyre erősebben.. remegés fogja el és látom rajta, nincs már visszaút.. becsukja a szemeit ekkor és gerincén remegés fut végig, az ágyról felemelkedve élvez el, miközben apró csókokkal csitítgatom az arcán..

Percekig csak fekszünk egymás mellett, ő piheg, én meg mozdulni sem merek, kezemen a még mindig rajtam lévő köntösön pihen, Kim nedvessége is épp kezd megszáradni rajta, amikor megszólal, kicsit rekettes hangon:

“Khm, szóval izé, köszönöm:)”

 

Az éjszaka persze nem csak róla szólt, én is sorra kerültem, be kellett mutatnom, hogy mire izgulnak kamerán keresztül a pasik. Szerencsére loptam haza munkahelyről (a másikról:D) két vibrit, amik különösen kedvesek voltak nekem, így nem volt akadálya ennek:) Ja igen: Kim, nyaltak már ki viszonylag sokszor, de eddig Te voltál a legjobb és ezt nyugodtan elhiheted:D

Címkék: szopás Kim nincsfasz dehalenne sekéne

Kim

2014.03.18. 22:48 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Ma este jutott eszembe, hogy még sosem mesétlem nektek Kimről, gyermekkori legeslegjobb barátnőmről, akivel a nemrég elég komolyan összegabalyodtunk.. Kim (nem így hívják, de nem akarom, hogy rátaláljatok, mert elég ritka keresztneve van) valamihogy mindigis furcsa, zárkózott lánynak tűnt nekem, nem is kereste a többi lány társaságát az iskolában. Ebben hasonlítottunk:) Meg abban is, hogy mindketten ugyanúgy rajongtunk Kimnowak-ért. Ciki, mi?:D Szóval nemrég rámírt facebookon, hogy mi van veled, rég beszéltünk.. szóba került az is, hogy találkozzunk.. és hát találkoztunk:D Még most sem hiszem el, de amikor 5 év után megölelt, eléggé belebizseregtem.. a folytatás cseppet pornósan alakult, a dolgok menetét elég durván befolyásolta egy üveg vörösbor és Kim ajándékba hozott vodkája:D 

Címkék: faszimádó

Folytassam?:)

2012.06.08. 02:39 | kiscicamasni | 20 komment

Kb. 2 éve kezdtem el írni a blogom. Azért hagytam abba, mert anno nagyon sok kritikát, negatív hangvételű kommentet, levelet kaptam.. nem viselem jól a kritikát. Plusz a munkát is abbahagytam egy időre, magánéleti dolgok miatt.. Most viszont itt vagyok, készen arra, hogy folytassam.. ha van rá igény:)

Szóval, ha gondoljátok, szavazásra bocsájtom a dolgot: kommentet kérnék, hogy folytassam a történeteim elmesélését, vagy inkább maradjak csöndben:D

B

Nyalhatnékom van..

2011.12.29. 12:44 | kiscicamasni | 2 komment

 Ehelyett szopok:D

Másnap

2009.11.05. 14:40 | kiscicamasni | 7 komment


Tegnap elmeséltem hogy esett az a bizonyos, több szót nem is akarok rá pazarolni, talán csak annyit, hogy nem volt egyértelműen negatív élmény számomra, sőt.. Csak ugye más az, ha azzal veszíti el az ember, akihez tartozik, akihez érzelmileg kötődik. Az az alkalom egy dologról szólt, egymás testének kölcsönös használatáról, ez meg is történt, jó alaposan:)

Emlékszem, elég rosszul voltam még másnap is, így előadásra sem mentem be, az ágyamban gubbasztottam. Persze hazudnék ha azt mondanám, nem nyúltam be a bugyimba és nem tapogattam meg alaposan a sajgó puncimat:) Persze nem voltam megelégedve az előző napi teljesítményemmel, de úgy gondoltam, elég tapasztalatot fogok szerezni pár nap alatt, hogy ha oda kerül a sor, kamera előtt is megállom a helyem..

Érdekes, ahogy most írom ezeket a sorokat, akkor meg se fordult a fejemben az a gondolat, hogy amit teszek, az kurvás, rossz, megvetendő.. inkább úgy gondoltam, be kell pótolnom sok mindent, amin pl. az évfolyamtársaim már rég túlvannak. Az, hogy ismeretlen pasival történik meg a dolog, még segített is.. és az egész már nem is feltétlenül a pénzről szólt, amit majd kereshetek..

Elméletben ugye már mindent tudtam a szexről, a körítésekről, amin átestem tegnap és ami kimaradt.. mert ugye nem volt alkalmam megérinteni őt ott, a farkánál.. vagyis lett volna lehetőségem rá, de az élet sosem olyan, mint a pornófilmekben:) Szóval aznapi elvégzendő feladatomnak azt találtam ki, hogy ismét kiválasztok magamnak a cset segítségével egy szimpatikus pasit és elélveztetem őt, de most nem a puncim segítségével.. Érdekes, mert ettől a dologtól jobban tartottam, mint mástól.. biztos ügyetlen leszek:)

..ott ültem megint a gép előtt, tapasztalatokra éhesen:) A legtöbb pasi amikor megtudta, mit szeretnék, kamunak tartott, pláne hogy nem adtam meg rögtön a telefonszámomat. Hát.. ő bajuk:) A bevált Nyugati-órás helyre beszéltem meg a következő találkát is, szerencsém volt: most az első alany is szimpatikus volt, korombeli, nálam alig idősebb, magas, helyes srác.

Ő nem volt zavarban, az előzőleg átélt élmények miatt én sem annyira:) beültünk a Mekibe, vaníliás shake, a kedvencem.. amikor a számba vettem a szívószálat, a srác, Balázs szemein láttam, lehet többet akar majd, mint hogy kiverjem a farkát.. de nem volt visszaút:)

Kivillamosoztunk a Margitszigetre, mivel ő a szüleivel lakott, én meg nem fogok egy vadidegen srácot felvinni a koliszombámba:) tartottam a távolságot, nem akartam tőle semmi különöset: csak azt, hogy tanítsa meg, mi a jó a pasiknak.

Régebben párszor már sétáltam ott egyedül, olvasgattam, tanultam egy padon ülve, de Balázs még nálam is jobban ismerte a Margitszigetet, szinte rohanó léptekkel vitt egy kies, bozótos helyen lévő pad felé. Már kezdett sötétedni is, a körülmények ideálisak voltak számunkra:)

Leültünk egymás mellé, szája egyből az ajkaimra tapadt, tétován, ügyetlenül viszonoztam csókját. Nem volt rossz érzés, bár inkább olyan semmilyen, közben éreztem, kezei el-elkalandoznak testemen, bekúsznak a felsőm alá, melltartómból ügyesen kibújtatta a melleimet..:) Egyszercsak határozottan megfogta a kezemet és a combjára tette.. markolom a combját, ő sóhajt egyet és feljebb tolja kezemet, a sliccéhez, ahol már éreztem ami rám várt, farka ott domborodott a szűk farmerja alatt, nem is értettem, hogy nem fájhat neki..

Elkezdtem markolászni nadrágján keresztül, légzésén éreztem is, nem csinálom ügyetlenül, amikor hirtelen felállt, elém állt, lehúzta a sliccét és előbányászta merev hímtagját. Ott ültem a padon, előttem ő, ágaskodó pénisze pont egy magasságban a fejemmel.. szólt, hogy érintsem meg, markoljam, tétován eleget is tettem kérésének.. kőkemény volt, forró és mégis selymes tapintású. Nem volt akkora mint a tegnapi, de bőven a nagy méretek közé tartozott:)

Kezét a kezemre tette és együtt mozgattuk farkán a bőrt, közben az arcát lestem, fél szememmel meg a mögötte lévő fákat, nehogy meglásson minket valaki.. Csípőjével diktálta az ütemet, egyre hevesebben, gyorsabban.. majd hirtelen abbahagyta és így szólt:

"Bocs, ne haragudj, jól csinálod de ez így nem fog menni."

Bumm. Visszakérdeztem bátortalanul, hogy miért, mit tehetnék, hogy menjen, hogy elélvezzen, mire így felelt:

"Hát, ha esetleg adnál rá pár puszit, az lehet segítene.."

Persze hogy tudtam, mire vágyik, engem is érdekelt a dolog, taszított is de vonzott.. addig a szopást enyhén kurvás dolognak tartottam, olyan megalázó, fel se merült bennem, hogy azt egy lány is élvezni tudja..

Hát, kizárt. Erőt vettem magamon és ajkaimmal közelítettem farka végéhez majd óvatosan két puszit nyomtam rá. Nem volt rossz illata.. olyan mély, buja illat volt, nem is tudom kifejezni milyen:) Ő felnyögött..

"Folytasd, még!"


Tovább puszilgattam.. becsuktam a szemem és csak arra koncentráltam, hogy az ajkammal minél több puszit adjak merev péniszére, ami már elég nedves volt ekkorra, de nem az én csókjaimtól. Hirtelen ötlettől vezérelve, amikor épp a farka hegyénél volt a szám, kinyújtottam a nyelvem és megnyaltam.. Újabb nyögés volt a jutalmam, így bátrabban folytattam játszadozásomat, sőt, egy bátrabb pillanatban az ajkaim közé csúsztattam kemény farkát, éreztem a számban, éreztem az ajkaim között ahogy lüktet és
ahogy még mélyebbre szeretne jutni.. Azt hiszem ez volt az a pont, amikor minden gátlásom feloldódott és hagytam, ahogy megfogja a fejemet és óvatosan elkezdje dugni a számat.. nyelvemmel megpróbáltam kicsit segíteni neki, nyalogatni, de rájöttem, csak útban van: egyre hevesebb lökésekkel ostromolta farka számat, szinte levegőt sem kaptam, úgy dugott.. élveztem egy kicsit, bevallom.

Azt is tudtam, mi fog történni amikor jó lesz neki, de nem érdekelt, azt akartam, hogy élvezzen, hogy ne törődjön semmivel, amikor rekedtes hangon suttogta felém:

"..mindjárt.."

és már éreztem is, ahogy a farka rángatózva, lüktetve a szájpadlásomra, torkomra lövi forró magját. Elkezdem öklendezni, forró volt és több, mint amennyit gondoltam, lüktetve hagyta el farkát a sok sperma és én hősiesen tűrtem.. egy keveset megpróbáltam lenyelni, nem nagyon ment, mikor kihúzta a számból a még mindig kemény péniszét a földre köptem, ami a számban maradt.. előhalásztam táskámból csomó zsebkendőt, megtörölgettem az arcom, az államat, letöröltem magam..

"Ez isteni volt, ugye máskor is találkozunk még?"


Persze, vágtam rá kis gondolkodás után, miután a Nyugatinál elbúcsúztunk.

Szóval így esett az első szopásom, azóta sokat gyakoroltam de még mindig nem mondom magam profinak.. a nyeléssel is akadnak néha gondjaim, bár néha még kimondottan vágyom rá, hogy a számba élvezzen el az aktuális pasi..

Címkék: margitsziget szex orgazmus szopás tapasztalatok pasik kötözött sonka

Szüzességem elvesztése

2009.11.04. 15:03 | kiscicamasni | 4 komment

Egy hónap blogmentes élet.. fura, többször is éreztem a késztetést, hogy leüljek a gép elé és csak úgy leírjam a gondolataimat.. viszont tudtam, előbb van egy kis bepótolnivalóm:)

Szóval, hogyan lettem webkamerás leányzó.. akire ismeretlen férfiak ezrei verték már ki a farkukat.. folytatás:)

Senki ne gondolja azt, hogy egy lánynak milyen egyszerű dolga van akkor, ha el akarja veszíteni a szüzességét! Márpedig én négy napot adtam magamnak.. és a harmadik nap végén ott álltam (ültem) a net előtt és semmi..

Nagyszájú férfiak intim képei a postafiókomban, a farkukról, meztelenül, mindenhogy, arc persze kitakarva. Három randira is elmentem, ebből az egyik srác meg se jelent.. a másik kettő meg, hát, eleinte úgy voltam a dologgal, hogy nekem mindegy csak pasi legyen, de amikor megláttam őket..

(A kedves blogolvasó ha azt gondolja, számomra csak a külsőség fontos, abszolút téved. De ápolatlan, fogatlan, 130 kg feletti izzadt pólós pasikra nem vágytam, pláne amikor megszólalt az egyik jelölt: "No akkor lesz baszás vagy sem?")

Szó nélkül otthagytam őt is, a következő pasit is aki szintén hasonló stílussal kápráztatott el. Hazaértem, újra chat.hu, már szinte mindenkinek válaszoltam, aki egy kicsit is értelmesebbnek tűnt. Következő randi este 8, szintén a Nyugatinál. Már abszolút nem izgultam:) Sőt, készültem is a villamoson, hogy ha megint egy ilyen primitív alakkal hoz össze a sors, én úgy beolvasok neki..

Hát, tévedtem. Persze ő sem vörös rózsával várt (:P), viszont a mosolya egyből megfogott. Zavarban volt, én még jobban, de éreztem valamit, azon túl, hogy majd elsüllyedek: éreztem, na ő az, aki:)

Sétáltunk a kocsijához, egy szót nem váltottunk közben, fura volt, kezdtem félni hogy meggondolta magát.. szerencsémre szó nem volt erről, mint később kiderült:) A kocsiban ülve már képesek voltunk általános dolgokról beszélgetni, lassan oldódtunk mindketten, iskola, időjárás, barátok, filmek.. néha egy biztató mosoly felém:)

Egyszercsak ott voltunk egy lakótelepi ház előtt, nyitja a kaput, betessékel, liftben egymáshoz érés, nyakam végigsimítása.. nagyon gyorsan elnyomtam azt a belső hangot, miszerint tiltakoznom illene. Egyből a hálószobájába vezetett, kérdőn nézett rám: bármikor meggondolhatom magam. Mosolyogtam és közelebb léptem hozzá.

Gyengéd volt.. nagyon. Más, mint azok a pasik, akik eddig hozzám akartak nyúlni, finom volt minden érintése, ahogy a vállamat simogatta, ahogy apró puszikat adott a nyakamra:) még most is beleborzongok.

Gyorsan lekerültek rólam a ruhadarabok, ő még szinte az utcai ruhájában volt, amikor lefektetett az ágyára és megszabadított a bugyimtól. Combjaim közé feküdt.. és elkezdte ugyanazt csinálni, amit én magammal.. de ő ügyesebb volt, az érintése is teljesen más volt, éreztem, hogy akarja csinálni és hogy ez neki örömet okoz. Végül már én is élveztem a játszadozását, ahogy csiklómat simítja.. majd hirtelen az ajkai rámtapadtak, beszívta szájába azt.. elakadt a lélegzetem, forró és nedves érzés volt.. minden egyes rezdülését sokkal intenzívebben éreztem, nyelve körkörösen dörzsölte csiklómat..

Szégyelltem magam.. azt az érzést is, hogy rettenetesen élvezem, amit tesz velem, viszont képtelen voltam tiltakozni. Hát még amikor egyik ujja óvatosan a hüvelyembe hatolt.. lenyúltam és elhúztam onnan az ujját, kérdőn nézett vissza, bátortalanul, rekedt hangon válaszoltam: "Ez nem ér, hogy csak én vagyok meztelen.."

Felpattant az ágyról és levette az ingét, majd kicsatolta a nadrágját, kilépett belőle.. csak egy boxer maradt rajta. Izmos, de nem túlságosan kigyúrt férfi, szerintem a legtöbb nő megőrülne egy ilyen pasiért, hát még ha azt látták volna, amit én, amikor levette a boxerét.. Az eltelt pár napban, sőt, előtte is láttam jópár férfi nemi szervet képen, filmen, de ami neki volt.. hát, a brutális elég érzékletes jelző. És nem csak szűz fejjel, hanem így visszagondolva is. Nagyon vastag volt és ágaskodott felém, és csak feküdtem, néztem, ahogy visszafekszik a combjaim közé. Ezt nem fogja tudni belémtenni.. szét fog szakítani, az a minimum!

Amikor feltérdelt és a csiklómhoz érintette a farka végét, éreztem a forróságát is, vágytam rá.. én magam nem mertem hozzáérni, elég volt így is, ahogy dörzsölt magához, még jobban felizgatott, mert láttam az arcán, hogy neki is mennyire jó érzés..

Éreztem, lejjebb csúsztatja, a puncim bejáratához, kezem megmarkolta a lepedő szélét, készültem a fájdalomra, de még várt, apró mozdulatokkal próbált egyre beljebb kerülni, fájt, minden milliméterét éreztem, de tudtam, még nincs vége, kezdtem begörcsölni.

Láthatta az arcomon, hogy gond van, hogy mindjárt meghátrálok, egy kérdést tett fel, nem is emlékszem mit, amikor válaszra nyitottam a számat, ő tövig belémhatolt.. erővel, farkával szinte teljesen felnyársalt.

Nem tudom leírni azt az érzést, nem is akarom, az összes könnyem eleredt, a nyelvem elharaptam, még így sem bírtam ki, hogy ne sikoltsak fel. Bennem volt teljesen a farka, már nem voltam szűz.

Éreztem, hogy kezd lelohadni a vágya, nem lehettem valami szép látvány, ahogy hullik a könnyem..éreztem, ahogy a fájó, lüktető puncimban mozog a farka, összemegy, egyre kisebb.. ezt nem akartam! Azt akarom, hogy dugjon meg, tegyen nővé.. összeszorítottam a fogaimat és suttogtam neki: "ne aggódj, jól vagyok.. csináld.. mozogj bennem!"

Apró mozdulatokkal mozgatni kezdte a csípőjét, én félrefordítottam a fejem, ne lássa a fájdalmat a szememben, pláne ahogy éreztem, keményedik, egyre keményebb lesz a farka és még jobban kitölt, mint előtte..

Percek teltek el, amikor az érzésre kezdtem koncentrálni, arra, hogy ennek most mennyire jónak kellene lennie. Nem volt az, fájt, zsibbadtam, egy nagyon halovány érzés volt csak amibe belekapaszkodtam, hogy ez igenis jó lesz: néha, amikor a fájdalom tompult, újra vágytam rá, hogy még mozogjon, újra hatoljon belém, követelődző érzés volt és mégis jó..

Fogalmam sincs, meddig csinálta, szerintem olyan negyed óra-húsz perc, ha lehetett, amikor minden jel nélkül elkezdett gyorsabban dugni a hatalmasra nőtt farkával, majd hirtelen kirántotta belőlem azt és a hasamra spriccelte a magját.. alig mertem odanézni, féltem mit fog szólni, tuti tisztára összevéreztem.. a spermája forró volt és a mellemig is felspriccelt egy kevés, bár addigra én is rendesen megizzadtam.

Nem tudtam megmozdulni sem, minden mozdulat fájt, éreztem a farka helyét.. Letörölgetett mindenhol. Nagy nehezen felkeltem, kaptam egy törülközőt és bezárkóztam a fürdőszobájába.. ahol szerintem egy órán keresztül tusoltam, mostam le magamról a rámszáradt vért és egyéb dolgokat, közben ezerrel járt az agyam, a történteken, azon is, hogy mostmár én sem vagyok szűz.. furcsa, felszabadult érzés volt.

Mikor végeztem odabent, a srác már felöltözve várt, a ruháimat kapkodva magamra vettem. Kellemetlenül éreztem magam, szabadultam volna minél előbb. Persze ő beszélgetni akart, a folytatás iránt érdeklődött főleg, de mondtam, dolgom van, bocs.. és már rohantam is lefelé a lépcsőház lépcsőin. Nem törődtem vele, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, melyik kerületben.. csak mentem az orrom után, ismeretlen utcákon, felszálltam egy buszra ami szerencsére az Örsnél tett ki.. azt éreztem, minden ismeretlen ember ismeri a titkomat:  hogy mi történt velem alig fél órája..




 

Címkék: szex orgazmus tapasztalatok pasik szüzesség

Közérdekű közlemény:)

2009.10.07. 18:02 | kiscicamasni | 4 komment

Nem gondoltam volna, hogy ennyien fognak olvasni.. meglepett és kicsit el is gondolkodtatott, folytassam-e a blogolást.. az "..elmondom hát mindenkinek"-részt nem gondoltam annyira komolyan:)

De úgy döntöttem, folytatom.. vagyis az eltelt pár nap alatt sok érdekes tapasztalatot hozott ez a blogosdni, el-elkalandoztam más blogokra.. jaj és vettem egy fehér színű Iphone-t:) egyszerűen imádom!!

Kezdem kiismerni magam a blog felületén, néztem is hát nagyokat, hogyan találtak emberek a blogomra.. idézek pár keresőkifejezést, ha nem gond:

fiatal+kurvák

csetelés+++kurvákal

a+kurva+leszarja+a+pasit+videó

tamponos+szex+film

laptop+állvány+ágyba

 

szóval ezeken nagyot derültem:)) Hamarosan viszont elmesélem, hogyan is esett meg az, hogy egy csetes pasi elvette, amit el kellett..

 

 

 

Címkék: blog szex miért pasik szüzesség

Elsők

2009.10.01. 20:25 | kiscicamasni | 5 komment

Első szexuális-jellegű élményem, amire emlékszem? Disznóvágáson voltunk nagyszüleimnél, Eger mellett, egy kis falucskában éltek, minden hétvégénket náluk töltöttem hol egyedül, hol  szüleimmel. Imádtam ott lenni! Hatalmas kertjük volt, mászókával, hintával.. és csomó állattal:) tyúkok, kiscsirkék, kecskék.. természetesen a kiscsibék voltak a kedvenceim:)

Olyan 6-7 éves lehettem, a koránkelés, meg a disznóvágás szertartása miatt amint megérkeztünk nagyiékhoz, rögtön bemenekültem a kedvenc helyemre: nagymamám hatalmas dunyhái közé:) imádtam azt a tiszta, de picit dohos ágyneműillatot, ami ott honolt! Hatalmas, régimódi ágya volt, ilyen fiatalon én szinte elvesztem benne. Elszenderedtem.. arra ébredtem később, hogy valaki bökdös. Kinyitom szemeimet és egy korombeli fiú áll az ágy mellett és teli szájjal nevet rajtam! Látásból ismertem csak, nagyiéktól nem messze laktak, Rolinak hívták. Megkérdeztem, min nevetett ennyire, kiderült, hogy tátott szájjal aludtam, és ő még sosem látott olyat, az volt annyira mókás neki:) Megkérdezte, bebújhat-e mellém, mert fázik. Késő ősz lehetett, tisztán emlékszem, hogy az én arcom is fázott, nem sokat gondolkodtam, arrébbújtam, rögtön bekúszott mellém a paplan alá.

Roli, így visszagondolva, egy kis roma fiúcska volt, de akkoriban még nem voltak fenntartásaim velük kapcsolatban, egyedül azért féltem, nehogy összekoszolja a nagyi ágyát.

Ott feküdtünk egymás mellett, ott didergett mellettem, éreztem, ahogy remeg. Kicsit sajnáltam is, talán ezért hagytam, hogy átöleljen, hogy kezével bebújjon a pulcsim alá. Utólag visszagondolva, elég pofátlanul tapogatott:) Valamint később már azt akarta, hogy fogjam meg azt, ami a combja között van. Nem tudván mire számítsak, odanyúltam és szinte visítva pattantam ki az ágyból, keresztül Rolin, a földre hulló takarón és mezítláb rohantam ki, egyenesen apámékhoz. Nem mondtam el mi történt, de egyértelmű lehetett nekik, mivel aznap nem láttam többet a fiút és a disznóvágásnál addig segédkező szüleit.

Érdekesség, pár éve mintha őt láttam volna egy helyi járaton utazni, de lehet csak képzelődtem és különbenis, ki emlékszik már:)

Következő "élményem" szintén nem valami pozitív, első ottalvós-pizsis házibuli, nagy könyörgések árán, bár már 15 is elmúltam. Persze a szüleim nem tudták, hogy az ottalvós bulin fiúk is lesznek:) méghozzá nem is akárkik, pl a nálam két évvel idősebb Zoltán, aki hosszú hajával a suli legtöbb lányszívét már összetörte:) enyémet is, persze addig csak távolról:)

Ott ittam először sört, meg még mást is.. hánytam is tőle és Zoli volt az, aki akkor tartotta bennem a lelket. A fellegekben jártam, amikor kicsit magamhoz tértem! A legjobb pasi karol át és keresi a tekintetem, mosolyog a zavart szavaimon! Hát még amikor megkérdezte, mit szólnék, ha mi onnantól kezdve járnánk..

Boldogságom illetve a "járásunk" kb egy órán át, ha tartott. Addig tényleg lebegtem, megtörtént az első csók, egyre bátrabban kerestem Zoli ajkait, egyre hevesebben csókoltam vissza.. míg végül kérésére elvonultunk egy üres szobába, ahol lekapcsolta a villanyt és maga mellé ültetett az ágyra. Hülye fejemmel azt hittem, folytatjuk azt, amit odakint elkezdtünk, nekem az tökéletesen megfelelt volna, de nem, neki más tervei voltak:

"Brigi, szóval izé, tudod én pasi vagyok és mivel járunk, szóval vannak szükségleteim, remélem érted.."

Nem értettem.. rákérdeztem, mire gondol.

"Szeretném hogy lecumizz, nagyon áll a farkam, érj csak hozzá fogd meg milyen kemény tőled kicsim!"

Kértem, hogy most hadd ne, majd később.. de egyre erőszakosabb és idegesebb lett, szorította a karomat, vonta volna a farkához, majd mikor látta, hogy egyre jobban ellenkezem, hirtelen a földre taszított és mindenféle büdös kurvának elmondva kirohant a szobából. Természetesen szakítottunk, bár még utána is híresztelte, mekkora szűzkurva vagyok:) Most így belegondolva, ha tudná, mennyire igaza lett:)

 

 

Címkék: szex tapasztalatok pasik szüzesség

A blogról - nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

2009.09.30. 19:40 | kiscicamasni | 6 komment

Miért blogolok? Miért blogolnak mások? Mikor elkezdtem pár napja, úgy éreztem, ki kell írnom magamból pár gondolatot. Viszont nem akarok félmunkát végezni, így jobbnak találtam, ha az elejénél kezdem. Miért blogolok? Mert egyedül érzem magam.. Mármint vannak barátaim, persze, néha több is a kelleténél:) de olyan igazi barátom nincs, ottmaradt a gyermekkori legjobb barátnőm Egerben. Vele msn-en tartom a kapcsolatot, nem tud semmiről.. és ez így jó.

Bocs, ha most kicsit összefüggéstelenül írok, elég hosszú napom volt ma a suliban. És igen, ez a blog a szexről fog szólni, ha valaki ezen megbotránkozik, arról én nem tehetek. Folyamatosan írni fogom az új élményeimet, a "régieket" meg felelevenítem majd.

Remélem, mikor visszaolvasom majd ezeket a bejegyzéseket, esetleg pár év múlva, nosztalgia tölt majd el, ugyanis a változástól, amin a személyiségem átment pár hónap alatt, nem lettem rosszabb emberré.

Címkék: miért karinthy

Kezdetek

2009.09.30. 17:22 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Akkor éjjel nem tudtam aludni, idegesen forgolódtam csak, járt az agyam. Nagy nehezen elszenderedtem, de reggel 7-kor már magamtól ébren voltam, pedig aki ismer, tudja, imádok lustálkodni:) Délre volt megbeszélve, hogy találkozom a csapattal. Természetesen elkéstem:) a Határ úttól nem messze, egy lakótelepi lakást alakítottak át stúdiónak, mint kiderült később. Szerintem a szomszédok nem is sejtenek semmit mind a mai napig:)

Zsolti ott volt már és két szobában javában ment már az adás.. A lakás három szobából állt, átlagos méretű szobák, a célnak megfelelő felszereléssel: egy laptop és egy állványon lévő kamera, egy ágy, színes lepedők a falon, selyem ágynemű.. és egy kis polcon sorakoztak azok, amiktől elállt a szavam: a különféle segédeszközök, vibrátorok. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha én dolgozni akarok, akkor nekem is használnom kell majd őket, pláne amikor benyitottunk a másik szobába, ahol egy másik lány, Ági, már javában mozgatta a puncijában a -számomra akkor hatalmasnak tűnő- műpéniszt. Könyörgöm, én még szűz vagyok! Nyeltem egyet és kimentünk a konyhába beszélgetni. Az első lány, Ivett épp pihent, cigizett és a telefonját nyomkodta. Szimpatikusnak tűnt, bár mintha még nálam is jobban zavarban lett volna.. furcsa volt. Kedves, alacsony de karcsú, szőkésbarna hosszúhajú lány, mosolygós szemekkel, kedves arccal.. egyből irigykedni kezdtem:) Persze később elmondta, miért viselkedett akkor olyan furán:)

Általánosságokról beszélgettünk pár percet, Zsoltinak mennie is kellett. Ott maradtam kettesben Ivettel, aki még mindig a mobilját babrálta, majd felnézett és megszólalt:

"Tudom hogy új vagy még és hidd el, én is ezt éreztem, mint te most, de mit szólnál, ha rögtön élesben kipróbálnád magad? Pár perc az egész, nem jelent semmit, de rögtön meglátod tudod-e tovább csinálni majd."

Kicsit szédültem, de a hangja kedves volt, ez megnyugtatott. Úgy éreztem, mintha nem is én lennék az, aki besétál egy kék színre festett falú szobába. Úgy éreztem, nem engem vetkőztetnek, szinte láttam magam kívülről.. fura érzés volt, szinte lebegtem.

Mikor már csak a fehérneműm volt rajtam, óvatosan Ivett szemébe néztem, aki bátorítóan rámmosolygott.

"-Nagyon csinos vagy, a tested tökéletes, nem is értem, miért vagy ennyire zavarban. A pasik megvesznek majd érted, meglásd!"

Hittem is meg nem is, de már nem volt visszaút. Nagy nehezen rászántam magam, leültem az ágyra, Ivett rámirányította a kamerát és megmutatta, mit kell néznem, mikor vagyok adásban, hogyan tudom megszakítani és a leglényegesebbet: hányan vannak a virtuális csetszobámban és hová írják a kívánságaikat..

Rajtam múlott, mikor indul az adás. Egy kis ablakban követhettem azt, amit a vendégeim látnak belőlem: a lábaim, a combjaim találkozása és a mellem alja látszódott csak, az arcom szerencsére nem. Adás indítása gomb.. nagy sóhajjal rákattintottam.

Nem telt el 2 másodperc sem, pittyegett a gép, hogy vendégem van, előbb egy, aztán mégegy, aztán még egy.. És már rögtön jöttek a kívánságok is, mit mutassak. Szerencsére "normálisabb" pasikat fogtam ki, így visszagondolva..

"Mutasd a cicid!"
"Vedd le a bugyid!"
"Pucsíts be a kamerának!"


Már az első kívánsággal is akadtak gondjaim, sosem vacakoltam még ennyi ideig a melltartóm csatjával, mint akkor! Ha belegondolok, szűz lány létemre egyből 3 ismeretlen férfi legelteti a szemeit a melleimen.. hát, az enyhe kifejezés, hogy furcsa érzés volt!

"Isteni a melled édes most mutasd a puncid"


Érdekes, a bugyim gyorsabban lekerült, mint a melltartóm. Nem gondoltam volna, hogy valakinek tetszhet a mellem, kicsinek tartottam, formátlannak, de később a pasik áradoztak róla:) Szóval levettem a bugyim, a combjaimmal igyekeztem takarni magam.. de nem bírtam sokáig, máris kaptam a következő utasítást:

"Tárd szét a lábad hadd lássam a pinád!"


A stílussal is gondjaim voltak, de ha már idáig eljutottam, kevés gondolkodás után megtettem, amit kértek. Ivett a kamera mellett állt és mosolygott, nézte, amit csinálok.. szemei kedvesek voltak, beleborzongtam. Tőle jobban zavarba jöttem, mint attól, hogy épp szétnyitom a combjaimat vadidegen embereknek..

"Ujjazd magad édes!"

Ennél a pontnál kattintottam az adás befejezése-gombra. Tudtam, hogy nem lesz feltűnő, hisz csak kipróbáltam a dolgot, nem fog feltűnni, hogy mennyire tapasztalatlan vagyok. Ivett odajött a gép elé:

"Nézd csak, 2:25 másodpercig voltál online, kerestél vele 1900 Ft-ot."

Érdekes, nekem legalább 10 percnek tűnt.. de az óra nem hazudott. Magamban elkezdtem számolni.. és éreztem, ezt bírni fogom:)

Szóval így ismerkedtem meg a lányokkal, a stúdióval és így esett  az első szexuális élményem a pasikkal is. Egyre jobban éreztem, a szüzességem olyan teher, ami akadályoz, ideje megszabadulni tőle.

Címkék: szex önkielégítés pasik szüzesség

Ahogy kezdődött, előzmények III.

2009.09.27. 17:20 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Az előbb dolgoztam egy keveset, bár az agyam közben azon járt, hogy amit épp csinálok, mennyire ellentétes volt attól, amilyen nagyjából fél éve voltam. Hogy azon a délutánon szerencsémre egyedül voltam a koliszobában, a gépem sem haldoklott, az első bátortalan keresések a neten, mit néznek szívesen a pasik.. hát, nem mondom, bepánikoltam. Azon a délutánon legalább háromszor volt az ujjam a hívásindító gombon, hogy visszacsináljam az egészet, inkább megyek polcokat pakolni teszkóban, vagy bármi, csak ezt én nem csinálom.

Szóval bezárkóztam, ott ültem a gép előtt. Épp egy szexvideót néztem fél szemmel, egy lány, nagy szilikonmellekkel, 1 pasi döngeti hátulról, másik a szájában van. Na nem azért fél szemmel, mert másra koncentráltam.. Nem tudom leírni ezt az érzést. Undorodtam.. el nem tudtam volna képzelni, hogy ezt lehet élvezni, hogy ezt egyesek izgalmasnak találhatják.. viszont nem jutottam közelebb a célomhoz, hogy hogyan kellene önkielégítést végeznem. Hülyén hangzik, mi? Persze tisztában voltam mindennel, de az elmélet és a gyakorlat között volt határozott vonal: meg kellett volna érintenem magam, a csiklómat, a puncimat.. és nem úgy, ahogy tisztálkodásnál tettem. Szinte ráerőszakoltam magam, hogy márpedig én most ugyanazt fogom csinálni, mint egy másik videón lévő nő, aki nagy nyögések között ujjazta és dörzsölte magát odalent.

Erőt vettem magamon. Bugyi le. Gyakoroltam. El nem tudtam volna képzelni, mi olyan jó ebben, szokatlan volt, szokatlan érzések, szégyen, borzongás, a víz kivert néha.. nem, nem rossz érzés, csak idegen. Hogy én ezt élvezzem is? Hogy mások ne azt a kínszenvedéses arcot lássák, amilyet vághattam közben?

Felléptem egy csetoldalra, a chat.hu-ra. Nem vagyok rá büszke, de régen, 14-16 éves koromban elég sokat cseteltem, volt, hogy barátnőimmel hülyítettük közösen ott a pasikat, rendszerint jóval idősebb lánynak kiadva magunkat. Vágytam arra, hogy valakivel megosszam a kétségeimet, valaki ismeretlenül segítsen, adjon tanácsot.. mert tudtam, hogy ez nem normális, nem érzem azt a hűdejó érzést, amit kellene éreznem. Vígjátékok, romantikus filmek tömkelege szólt arról, hogy az orgazmus a legfontosabb és hogy legegyszerűbb dolog magunknak elérni..

Nem kellett sokat várnom, a sok aberrált között aki rámnyitott, egy értelmes, tapasztaltnak tűnő pasi is akadt. Hogy miért nem próbáltam meg tanácsot kérni egy lánytól? Máig sem tudom, ösztönös volt, nekem egy Pasi mondja meg, hogyan csináljam: pasik fognak nézni.. Nem köntörfalaztam, leírtam mit szeretnék tudni.

"Szeretném, hogy elmondd, hogyan legyen jó nekem. Hogyan csináljam?"

Nem ragozom tovább, a stílusa, a kedvességge, figyelmessége hatással volt rám. Nem kérdezte az okokat. Megnyugtatott.. hogy normális amit érzek, illetve amit nem érzek. Hogy nem működöm gombnyomásra. Hogy nyugodjak meg, próbálkozzak máskor, később, ha ideges az ember, néha nekik, férfiaknak sem sikerül. Leírt mindent.. de abszolút mindent! És ahogy így visszagondolok, amit írt, semmi hiba nem volt benne. Hogy lazuljak el, tegyem szét a lábaimat, hogy csak úgy helyezzem oda a tenyeremet, érezzem a testem forróságát, koncentráljak az érzéseimre, zárjak ki mindent... és hogy az ujjhegyemmel simítsam végig a puncim ajkait.. lassan...

Mindent úgy csináltam, ahogy írta, pontosan ugyanúgy. Nem kellett sok idő, éreztem, hogy elkezdek nedvesedni.. Persze máskor is volt ilyen, de olyankor igyekeztem ezt az érzést elnyomni magamban. Most azonban tovább mentem, már nem taszított a nedvességem, minden bátorságomat összegyűjtve simogattam tovább magam. Beleborzongtam néha.. egyre intenzívebb érzés fogott el, párszor abba is kellett hagynom.. izzadtam, nedvesedtem, kipirultam.. torkomban dobogott a szívem.. a csiklómat dörzsöltam, köröztem rajta két ujjammal.. egyszer éreztem közeledni valamit, de ahogy jött, úgy el is ment.. és a végén feladtam. Nem élveztem el. Tudom, ez most csalódás lehet, de nem ment elsőre. Sőt, még másodikra sem, csak.. de ezt talán legközelebb.

Címkék: szex önkielégítés orgazmus pasik

Ahogy kezdődött, előzmények II.

2009.09.27. 14:14 | kiscicamasni | Szólj hozzá!

Szóval, válaszoltam a hirdetésre, amit a lentebbi bejegyzésben említettem. Megadtam a számomat, hogy akár hívhatnak is, érdekelne, mit kellene csinálnom:)

10 perc múlva csörög a telefon.. Kedves férfihang szólt bele, jó pont.. nekem nagyon sokat számít milyen hangja van egy pasinak. Nemcsak a szem a lélek tükre:) Szóval a kérdései után, hogy nézek ki, mennyi szabadidőm van stb, én is kérdeztem, méghozzá a legfontosabbat: Mit kellene csinálnom?:) A válasz kicsit leforrázott.. webkamerán keresztül kellene mutogatnom a testem, külföldi pénzes pasiknak. Szerintem a pasi, Zsolt, érezhette, hogy mindjárt leteszem a telefont, hirtelen a pénzről kezdett beszélni.. nagyon sok pénzről! Heti 100 ezer forint, úgy, hogy napi pár órát töltök a stúdiójukban, pasikkal nem is kellene személyesen találkoznom. Gondolkodási időt kértem, a hülye fejemmel 1 egész hetet.

1 hét nagyon sok idő, pláne gondolkodni. Heti 100 ezer forint meg sok pénz, elkölteni is, nekem legalábbis:) A fantáziám szinte rögtön beindult, mit vennék rögtön, hogy elköltöznék a koliból, saját albérlet! Más szemmel jártam az utcákat, nézegettem a kirakatokat, ellenállásom egyre gyengült.. nem is vártam meg, hogy leteljen a hét, 3 nap múlva bátortalanul tárcsáztam Zsolt számát. Találkozót beszéltünk meg.

Randiztam már párszor, de esküszöm, jobban izgultam, mint egy randin és egy állásinterjún együttvéve:) Nem késtem, felöltöztem csinosan, kicsit kihívóan, már amennyire tőlem telt:) Egy dolgot tudni kell rólam: akármennyire is nélkülöztem, mindig adtam a minőségi ruhákra, kiegészítőkre. Inkább spóroltam és vettem egy jobb, márkásabb felsőt, mint 2-3 kevésbé jobbat. Szerencsémre az alakommal sincs bajom, vagyis ezt a pasik visszajelzései alapján már akkor is sejtettem:) Egyedül az arcommal nem vagyok még a mai napig sem megelégedve, túl nagy az orrom, a szám sem elég formás.. a hajammal is marha sokat kell kínlódnom, mire kinéz valahogy.. szerintem:)

Ott ültem vele szemben a Ráday utca egyik kávézójában. Kedves volt, figyelmes.. komolyan:) Persze tutira gyakorlott volt már, ismerte előre a félelmeimet és a gyengéimet is. Nem volt valami fair helyzet, az tény.

"-A munka annyiból áll, hogy adott stúdiólakás, egy szoba, egy számítógép, egy webkamera, egy ágy.. és nekem teljesíteni kell a pasik, a vendégek kéréseit. Vetkőznöm kell, simogatnom kell magam, és ilyesmik.. és minél többen néznek, annál több pénzre számíthatok majd fizetésosztáskor."

Mikor a pasikra kérdezett rá, hogy van-e épp barátom, nemmel feleltem. Biztosan látszott rajtam, hogy rettentően zavarban vagyok az előzőektől is, de a válaszom határozatlansága miatt valahogy ráérzett a titkomra: sosem voltam még fiúval. Ami szerinte nem gond, még kelendőbb leszek!

Ha még azt tudta volna, hogy önmagam simogatása, kényeztetése is tabu volt addig.. Sosem nyúltam előtte még magamhoz, nem szégyellem. Bár akkor erről mélyen hallgattam:) Nem volt a szex előtérben nálam, a srácok közeledéseit hárítottam, ahogy tudtam.

Másnapra beszéltük meg azt, hogy megismerkedem a csapat többi részével, a helyszínnel és a leglényegesebbel: a munkával, élőben..

Elbúcsúztunk, én meg ott ültem még egy fél órán át, tele voltam kétségekkel, alkalmas leszek-e, bírom-e ezt majd.. na, a félelmekről, erkölcsről nem is beszélve. Félelmek? Elég nagy félelem az, hogy én, a Lány, hamarosan több ember előtt, élőben fogom izgatni magam, simogatni a puncimat? Úgy, hogy előtte még egy szexfilmbe sem voltam hajlandó belenézni?

 

 

 

Címkék: szex szüzesség

Ahogy kezdődött, előzmények

2009.09.27. 13:34 | kiscicamasni | 1 komment

Sosem írtam még blogot. Olvastam őket.. még kommentelni is lusta voltam legtöbbször, pedig néha annyi hülyeséget olvasok:D Szóval ez egy amolyan első bejegyzés, ahol leírom a kezdeteket, az okokat, és egyáltalán..

Megfogadtam, hogy nem fogok módosítani ezen a szövegen, itt marad mementóul.

Szóval sziasztok, Brigi vagyok, 19 éves, Budapesten élek, bölcsész-hallgató vagyok.. Heves megyéből költöztem fel ide, de hamarosan összecsaptak a hullámok felettem, szüleimmel történt egy kis nézeteltérés.. saját lábra kellett állnom!

Próbálkoztam mindennel.. voltam árufeltöltő egy tescoban, szórólapoztam.. önéletrajzokat gyártottam, persze szinte üresen, hiszen érettségin és nyelvvizsgán kívül mást nem tudtam felmutatni (és most sem tudok). Egy tévéműsor miatt kezdtem el foglalkozni azzal, hogy mi lenne, ha végre nem csak a pasik próbálnának kihasználni, hanem én is megpróbáljam őket.. Nos, nem sikerült, majdnem megerőszakolt egy vadállat, akit a Morrisonsban ismertem meg. Lehet majd ezt elmesélem máskor, jó tapasztalat volt.. sokat tanultam a pasikról kb 10 perc alatt. Jut eszembe.. szűz voltam akkor. Szép, mi? 18 évesen szűz az ember lánya, hát, ez manapság olyan dolog, amivel nem dicsekszenek:D

Suli mellett teszkóban árut pakolni, szórólapozni nem egy leányálom! Ráadásul a beosztásom sem volt valami rugalmas, 2 hónapig ha bírtam, én léptem ki mindkét helyről. Diákmunkák? Mind átverés, bár valaki a mai napig lóg nekem egy angol fordítói munka ígéretével:) Évfolyamtársaim között állandó téma volt, hogy nézd már, a XY-nak honnan van ilyen drága táskája, cipője.. biztos a pasija vette neki, de hisz nincs is pasija, a szülei is csórók, tuti kurva.. én is vágytam dolgokra, persze nem rögtön Prada-ra kell gondolni:) Sőt, volt amikor tampont kellett lopnom a dm-ből, mert annyira nem volt pénzem, hogy vagy tampon, vagy kaja.. erre nem vagyok túl büszke, de mégis megtettem, szerencsére nem buktam le.

Kicsit összefüggéstelen, mi? Még naplóm sem volt sosem:) Ott tartottam, hogy hirdetéseket böngésztem a koliban, találtam is egyet, ami érdekesnek tűnt.. Webkamerás modelleket kerestek, jó fizetés, fiatalos csapat, ami kell.. és a lényeg, diszkréció.

Kb 2 napig gondolkodtam, hogy írjak nekik.. ez a tamponos sztori volt az utolsó csepp a pohárban. Hogy mi történt? Hamarosan megírom..

Címkék: szex pasik diákmunka szüzesség
süti beállítások módosítása